nuheadzmanagement_admin
Sápi Vivien LifeTV

LifeTV – Sápi Vivien: Légiutas-kísérőből lett TikTok sztár

LifeTV Ébredj velünk című műsora készített riportot Sápi Viviennel a TikTok-ról.

Tavaly még légiutas-kísérőként dolgozott Sápi Vivien, aztán a vírus miatt az összes járatát törölték. Ekkor döntött úgy, hogy az embereket és saját magát fogja szórakoztatni a TikTokon. Vivi egy népszerű amerikai trendet követ, amelyben zenés-rappes formában parodizálja ki a szakmákat.

A LifeTV teljes interjúja ide kattintva érhető el.


Vivient a NuHeadz Talent Management képviseli. Ha szeretne kapcsolatba lépni Viviennel, keressen minket az alábbi elérhetőségeinken.

Piff, anyukám! Kajdi Csaba és a TikTok összefog a kirekesztés ellen

Kajdi Csaba, azaz Cyla ezen a héten több akcióval is készült a TikTok felületén, amelyek mind arra hívták fel a figyelmet, hogy senkit nem ítélhetünk el származása vagy egyéb veleszületett tulajdonsága alapján. Az egyik legnépszerűbb magyar tartalomgyártó és az elmúlt
évek leggyorsabban fejlődő videó content platformja úgy döntött, hogy közösen lépnek fel a
faji, vallási vagy szexuális hovatartozáshoz kötött kirekesztés ellen. 

Az első akció a Tyű-Face kihívás, amelynek során Kajdi Cyla ikonikus „Tyű-Face” mimikáját tudják
leutánozi majd a TikTok felhasználók és elkészíteni a saját Tyű-Face-videójukat. Az eredeti
videóban Cyla megmutatja, milyen is az igaz, hamisítatlan TyűFace, a felhasználók pedig az ő
hangsávjára készíthetik el a saját videójukat.

A Tyű-Face kihívás mellett egy élő adásra is készült Csaba. A március 11-én 20.30-kor
kezdődő TikTok LIVE stream keretében Cyla (@kajdicyla) egy népszerű TiKTok-videóssal, a több
mint 140,000 követővel rendelkező Rácz Jánossal (@koxosjanos) beszélgetett. Az élő adás alatt a
kirekesztéssel kapcsolatos saját, személyes tapasztalataikról beszélgettek és próbáltak tanácsot
adni az adást követő fiataloknak, akik hasonló dolgokon mennek keresztül most. Cyla az LMBTQ, míg
János a magyar roma közösség tagjaként a társadalmi előítéletekről, egyenlőtlenségekről osztották
meg a tapasztalataikat a TikTok közönségével. A LIVE stream alatt bárki kérdezhetett is Cylától és
Jánostól, és első kézből kaphattak tanácsokat a témával kapcsolatban.

A kirekesztés elleni Tyű-Face kihívás Kajdi Csaba és az őt képviselő, NuHeadz Talent Management
ötlete volt eredetileg, a TikTok pedig azonnal felkarolta az ötletet és a platformon kiemelt
helyet biztosít mind a kihívásnak, mint az élő adásnak – így a lehető legszélesebb kör értesülhet
majd a platform felhasználói közül ezekről az akciókról.

Cyla egyébként már azelőtt népszerű volt a TikTok-on, hogy egyáltalán regisztrált volna a platformra.
A felhasználók által feltöltött hangsávjaira több ezren készítettek saját videót, a #Cyla hashtagre
készített videókra pedig már több tízmillió megtekintés érkezett.


Csabát a NuHeadz Talent Management képviseli. Ha szeretne kapcsolatba lépni Csabával, keressen minket az alábbi elérhetőségeinken.

Mihalik Enikő divattervező

Mihalik Enikő: Francia kézműves márkától kaptam ihletet a saját márkámhoz

Az alábbi cikk az Index.hu oldalon jelent meg 2021 március 14-én Mihalik Enikőről.

Mihalik Enikő a héten váratlanul bejelentette, hogy férjhez ment, sőt gyermeket is vár Korányi Dávidtól. Most az Index kamerája előtt mesélt közeli és távoli terveiről, karanténozásról és anyaságról. A modell jelenleg női szabónak tanul, ezért egy kétszűkítős ceruzaszoknya szabásmintáját is elkészítette nekünk.

Mihalik Enikőnek nagy tervei vannak: a modellkedés mellett a divatszakma más területeibe is szeretne belekóstolni a jövőben. Szabásmintát is azért rajzolt kameráink előtt, mert jelenleg női szabónak tanul. Szeretne olyan tervező lenni, aki bele tud szólni a ruhakészítés minden munkafolyamatába. A márkához egy párizsi butik adta az ötletet, ahol mindent helyben készítenek és alakítanak át. Amikor életében először betért ebbe a boltba, azonnal eldöntötte, hogy ő bizony ezzel szeretne foglalkozni.

Fenekestül felfordult az élete

Természetesen az interjú során szóba került a múlt hét nagy híre is. Mihalik Enikő élete fenekestül felfordult az elmúlt egy évben: szinte teljesen titokban férjhez ment Karácsony Gergely városdiplomáciai főtanácsadójához, Korányi Dávidhoz; az esküvőn maga a főpolgármester is jelen volt.

Szeretne laza anyuka lenni, párja, Korányi Dávid azonban rögtön babakönyveket kezdett bújni, ahogy kiderült, hogy apa lesz. Enikő, bár általában óvja privát szféráját, úgy döntött, hogy a várandóssággal kapcsolatban mégis több dolgot megoszt a nyilvánossággal. Ezért is indította újra többek között YouTube-csatornáját, ahol a babavárásról is szó esik, és a tervek szerint hetente érkeznek majd új részek. Azt viszont már most tudja, hogy nem szeretné reklámfelületként használni a kislányát.


Mihalik Enikő közösségi médiafelületeit a NuHeadz Talent Management képviseli. Amennyiben szeretne megjelenni a közösségi oldalain, keressen minket.

1