M

A tartalomgyártók új generációját képviseljük, akik emberek tízezreit érik el nap mint nap saját közösségi média platformjaikon.

Itt is megtalál minket:

Fb        Ig

Sápi Vivi

Sápi Vivien TikTokker volt a Reggeli főzővendége, és bevallása szerint Molnár Miléna történetét hallgatva annyira elvesztette a fókuszt, hogy elsózta a levest. Ez azonban semmi esetre sem a gyakorlat hiányából ered, hiszen ő is készít főzős videókat. A beszélgetésben a főzés mellett frissen bezsebelt díjáról is szó esett: ugyanis elérte a 100 ezer követőt YouTube-on. Ennek nagyon örült, mindig is

Sápi Vivi ma már népszerű tiktoker, korábban légiutas-kísérő volt. A pandémia miatt váltott, hiszen akkor vesztette el a munkáját. A Reggeliben elárulta, nemrég hazalátogatott szülőfalujába, Jászapátiba, és egy kirakatban vett észre egy reklámot, amelyen ő szerepel. Hiányzik-e korábbi munkája? A videóból ez is kiderül.     Forrás: Sápi Vivi egy kirakatban látta viszont magát szülővárosában (rtl.hu)

A Rossmann idén nyáron indult reklámkampányával a mindennapok apró bosszúságaira kínál megoldást, legújabb filmjükben Sápi Vivivel hirdetik: Hidd el, nincs tragédia! Hiszen itt vagyunk veled. Rossmann – Tudjuk mire vágysz! Mindannyian hajlamosak vagyunk drámaian megélni, ha a mindennapokhoz elengedhetetlen termékek nincsenek kéznél vagy épp kifogynak a háztartásunkban, nincs ez másként a drogériai termékekkel sem. A Rossmann nyáron indult kampánya arra hívja

Sápi Vivi on board Megvan Nektek a “Hirtelen 30” című film? Pontosan úgy érzem most magam, mint Jennifer Garner, amikor tiniként azt kívánta bárcsak 30 lenne! „Viruló, szexi, 30-as..” Előttem van a jelenet, amikor a gardróbban ülve mantrázza újra és újra, majd hirtelen valóra válik. Én idén nyáron léptem át ezt a sokak által rettegett számot, ami szerintem kicsit sem félelmetes,

A világvége gondolatával játszottak el a Reggeli vendégei és műsorvezetői. Pácz Viki és Sápi Vivien elmesélték, hogyan töltenék életük utolsó 24 óráját. Bár a téma nem hangzik túl vidáman, a beszélgetést nem lehet túl komolyan venni. Szóba került a frufruvágás, a horgászás, a szerelmi vallomás és a tandemugrás is.   Forrás: RTL.hu Vivit a NuHeadz Talent Management képviseli. Azokat a tartalomgyártókat képviseljük, akik

A szülők jogosan vannak megijedve, hogy kiket követnek a gyerekeik a TikTokon – Sápi Vivien szerint sokan csak kihasználják az influenszerkedés adta lehetőségeket   Sápi Vivien TikTok-videóit több millióan kedvelik, ezért úgy érzi, hogy felelősséggel is tartozik a követőiért. A légiutas-kísérőből lett tartalomkészítő az rtl.hu-nak elmondta, hogy mennyire tud megélni a tiktokozásból, miért van az influenszer szónak negatív üzenete Magyarországon, és miért

Szülei még kiskorában elváltak, édesapja ivott és emiatt sokszor volt agresszív. Hátrányos helyzetű gyerekként nőtt fel Sápi Vivi, alaposan meg kellett gondolniuk, mire költik édesanyja fizetését. Agrármérnökként végzett, és a növényorvosnak szeretett volna továbbtanulni, de ekkor jött a lehetőség, hogy légiutas-kísérőként dolgozzon. A Covid miatt elvesztette a munkáját és házassága is megromlott, de ismét jött újabb változás az életébe: berobbant

Nyári Dia és a férje bevállalósak voltak régebben, repülőből ugrottak ki tandemben, nem féltek az extrém helyzetektől. Egészen addig, amíg 30 hetes terhesen el nem utaztak Milánóba, a hazaúton pedig olyan erős légörvénybe és viharba kerültek, hogy senki sem volt biztos benne, hogy épségben földet érnek a géppel. A Reggeli vendége volt még Sápi Vivien, aki korábban légiutas-kísérőként dolgozott és

Stewardessként kezdte, de a Covid alatt nem repülhetett és bármennyire is várta, végül azóta tért vissza a fedélzetre – közben viszont Magyarország egyik legnépszerűbb közösségi tartalomgyártója lett. A Makeup/Down legújabb részében Sápi Vivien, a 2022-es év TikTokere mesél arról, hogy miért és hogyan vágott bele az influenszerkedésbe, minek köszönheti a sikerét, sőt, az is kiderül róla, hogy szenvedélyes horgász. Miközben