M

A tartalomgyártók új generációját képviseljük, akik emberek tízezreit érik el nap mint nap saját közösségi média platformjaikon.

Itt is megtalál minket:

Fb        Ig

Bors Extra – Sápi Vivien: Néhány hét alatt több mint 250 ezer követőm lett!

Ez a cikk a Bors Extra magazin 2020 Decemberi számában jelent meg először.

A koronavírus miatt kevesebbet repülhet Sápi Vivien, de sebaj: itt, a földön egyik napról a másikra hódította meg a tiktokkerek szívét a 27 éves lány. Viven légiutas-kísérő volt, mondhatni, az égből érkezett.

Rengeteg szabadidő szakadt Vivienre, aki légiutaskísérőként dolgozik, de a koronavírus-járvány miatt március óta keveset repülhet. Az idejét viszont igyekszik hasznosan tölteni.

– Március elején kezdtem el kacérkodni a TikTok gondolatával, de kezdetben csak a magam szórakozására készítettem a videókat – fogott bele történetébe a Bors Extra magazinnak az agrármérnök végzettségű ifjú hölgy, aki a természet iránti szeretetét nagymamájától örökölte: gyerekkorában közösen rótták az erdőket.

Humorával robbant be

– Márciustól októberig 26 ezer követőre tettem szert, majd október közepén elkezdtem egy idehaza még kevésbé ismert trendet követni, aminek köszönhetően egyik napról a másikra többszázezres nézőközönségem lett. Az a trend, amit elkezdtem, idehaza újszerű, kevesen csinálják. Arról van szó, hogy szakmákat „rappelek” el általános sztereotípiák alapján, humoros, verses formában. Ez a dolog olyan szinten megmozgatta a tiktokkereket, hogy folyamatosan új videókat kérnek tőlem és szakmákat is ajánlanak. Elképesztő, hogy néhány hét alatt több mint 250 ezer követőm lett! – fejezte ki őszinte meglepetését Vivien.

Nagy meló az, amit Vivien csinál

A szakmákkal kapcsolatos verselés külföldön már bevett irányzat, de Magyarországon ebben Vivien úttörőnek számít.

–  Rengeteget dob egy videón, ha az jó minőségű, így erre a részére is sok energiát fordítok. Van egy zenei alap a TikTokon, amit használok, erre mondom fel a versikéket. A hangot és a képet külön veszem fel, ezzel is törekszem a legjobb minőségre. A versek megírása mindig kihívás, de előfordul, hogy fél óra alatt végzek eggyel. Összeszedek az adott szakmáról 8-10 gondolatot, majd megpróbálom megfogalmazni, figyelek rá, hogy minden sorban legyen valami új információ, majd ezeket megpróbálom rímbe szedni. Ez után jön a gyakorlás, vagyis, hogy hogyan is fog illeszkedni ez az egész a zenére. Félreértés ne essék, nem tartom magam sem rappernek sem énekesnek. Ezeknek a videóknak nem a zenei oldala értékes, hanem maga a videó és a humor – mesélte Vivien, aki már gyerekkorában is írt rövid verseket a nagypapájával a család nagy örömére.

– Amikor már minden elkészült, elkezdem felvenni a képi anyagot, majd a legjobbat választom ki és rakom össze a hanggal. Nagyon kell figyelnem, hogy ne bakizzak, jó legyen az arcmimikám és a gesztusaim. A stílus maga kicsit flegma, erre is figyelnem kell – sorolta Vivien, akinek egy ilyen jellegű harmincperces videó elkészítése négy-öt órába telik.

Igazi művészlélek

Persze Vivien nem csak ilyen videókat készít, hiszen igyekszik minden korosztályt megszólítani.

– Mivel ez a stílus kicsit pikírt, nem tetszik mindenkinek. Épp ezért igyekszem több féle tartalmat gyártani, megpróbálom kielégíteni az igényeket. Ráadásul tartom is a kapcsolatot a követőimmel, amiért nagyon hálásak. Gyakran jelentkezek be élőben, amikor a követőim kérdezhetnek tőlem és én őszintén válaszolok is – folytatta Vivien, aki azt is elárulta, hogy férjnél van és a párja szintén légiutaskísérő.

– Még nem tudom, mi lesz a jövő, de több ötletem is van. Az egyik az, hogy szeretnék workshopot vagy képzést tartani arról, hogyan lehet ma valaki légiutaskísérő, mert ezzel kapcsolatban is nagyon sok megkeresést kaptam. Persze most még sok a bizonytalan tényező, de bízom benne, hogy ez a helyzet hamarosan változik – magyarázta Vivien, aki szeret repülni, de nem zárkózik el attól sem, hogy új kihívások elé nézzen.

– Próbálom fejleszteni az Instagram oldalam, de ott egyelőre jóval kevesebb követőm van. A Youtube csatornámon szintén kevés a követőm, de azt részben megértem. Egy Youtube videó elkészítése hatalmas munka, és erre nincs mindig időm. Természetesen egyik csatornát sem akarom elhanyagolni, bár most a homloküreg gyulladásom miatt mindegyiket sikerült egy rövid időre. Rengeteg a tanulnivalóm, az év végi vizsgákat áttették az első negyedévre a koronavírus miatt és angol előrehozott érettségire is készülök.

– Pályaválasztás előtt nagyon foglalkoztatott a dráma szak és a színművészet, de nem mertem meglépni. Ha ilyen jellegű felkérést kapnék, biztosan belevágnék! – mondta Vivien, aki mint kiderült, igazi művészlélek.

– Gyerekkoromban mindig imádtam festeni, rajzolni, valamit alkotni. Ma ezt a szenvedélyemet leginkább a smink készítésben élem ki, hiszen itthon végre használhatok feltűnő színeket a sminkemben – zárta.


Sápi Vivient a NuHeadz Talent Management képviseli. Ha szeretne kapcsolatba lépni Viviennel, keressen minket az alábbi elérhetőségeinken.