M

A tartalomgyártók új generációját képviseljük, akik emberek tízezreit érik el nap mint nap saját közösségi média platformjaikon.

Itt is megtalál minket:

Fb        Ig

Sápi Vivi

„Szándékosan nem foglalkozom a Reddittel!” – Interjú Sápi Vivivel

Mivel úgy látjuk, hogy szeretitek az őszinte és tabuk nélküli interjúkat, amelyek fel vannak turbózva egy kis sminkeléssel is, ezért elhoztuk nektek a legújabb Beauty Talk epizódot!

A vendégünk pedig most nem más volt, mint Sápi Vivi, aki igazi hírességnek számít a közösségi platformokon, hiszen több, mint 600 ezer követője van TikTokon. Vivi sikersztorijához pedig az is hozzátartozik, hogy csupán nemrég kezdte el a tartalomgyártást, és mondhatni rekordidő alatt lett szerre ilyen hihetetlenül sok követőre.

Épp ezért persze arról is beszélgettünk vele, hogy hogyan indult ez az egész TikTok-őrület, és miért döntött úgy, hogy a stewardess egyenruháját inkább a TikTok videók készítésére cseréli. Vivi őszintén elmesélte nekünk, hogy hatalmas törés volt az életében, amikor a pandémia alatt megszűnt a munkája, mint légiutas-kísérő, a videókat pedig csak a saját szórakoztatására kezdte el gyártani, ám arra még álmában sem gondolt, hogy ekkora sikere lesz annak, amit csinál.

Az interjú alatt (miközben viccesebbnél viccesebb TikTok hackeket készítettünk) szóba jött sok minden más is, például a jelenleg nagyon felkapott Reddit is, ahol sokszor szoktak Viviről és a magánéletéről is csámcsogni, ő viszont ezt hihetetlenül éretten és nyugodtan kezeli:

„Szándékosan nem foglalkozom a Reddittel. Nem hagyom, hogy befolyásolja az életemet az, hogy olyan emberek, akik nem ismernek és egyszer sem találkoztunk, hamis véleményt formálnak rólam. Szerintem ez szánalmas.”

Az pedig, hogy mik a jövőbeli tervei, és hogy kacérkodik-e a tévézéssel, így válaszolt:

„Nem zárkózom el a tévézéstől, de nem bármi áron! Volt egy rossz élményem egy tévéműsorban, ahol azt akarták, hogy mondjak magamról valami meghökkentőt. Én nem vagyok meghökkentő, az életem sem az, és nem akarok belemenni ilyen játékokba!”

Vivi tehát okosan és megfontoltan védi a magánéletét, ami hihetetlenül szimpatikus, ha pedig kíváncsi vagy az egész interjúra (ami nem kicsit sikerült jó hangulatúra), akkor itt most megteheted: JOY.HU

Vivient a NuHeadz Talent Management képviseli. Azokat a tartalomgyártókat képviseljük, akik naponta több tízezer embert szólítanak meg a közösségi média felületeiken keresztül. Amennyiben szeretnének Viviennel dolgozni, vegyük fel a kapcsolatot és kezdjük el a közös munkát.