M

A tartalomgyártók új generációját képviseljük, akik emberek tízezreit érik el nap mint nap saját közösségi média platformjaikon.

Itt is megtalál minket:

Fb        Ig

kulja andrás

Dr. Kulja András az Év tartalomgyártója a Creator Awards 2023-on

A társadalom egy része úgy véli, hogy a közösségi médiában tevékenykedő influenszerek élete az edukálás és szórakoztatás ellenére is leginkább semmittevésből áll. A Post For Rent ügynökség úgy döntött, felveszi a kesztyűt ez ellen, és elismerésben részesíti hazánk legjobb és legnagyobb befolyással bíró véleményvezéreit. A november 23-án megrendezett Creator Awards díjátadó gáláján Whisper Ton, Istenes Bence, Zsozeatya és Marics Petiék taroltak, a Millenáris Üvegcsarnokában tartott eseményt pedig a ValMar, T. Danny, KKevin, valamint Bruno és Spacc exluzív produkciója koronázta meg.

Első alkalommal keltette életre a Post For Rent influenszer- és marketingügynökség a Creator Awards elnevezésű gáláját, amelyen szakmai elismerésben részesülhettek a hazai influenszerek. Külföldön már nem újdonság, hogy a filmes világ nagyjaihoz hasonlóan a különböző tartalomgyártókat és influenszereket is díjazzák, a – valljuk be – sok esetben mégis negatív értelemben használt titulus gazdái immáron Magyarországon is learathatják tevékenységük babérjait.

A csütörtök esti, zárt körű gálára indulva az járt a fejemben, hogy vajon mennyire fog az esemény az itthoni véleményvezérek egymásra licitálásáról szólni, legyen szó ruháról, köszönőbeszédről vagy éppen helyszínen gyártott tartalomról. Az előzetes feltételezések azonban hamar lerombolódtak, hiszen a Millenáris D épületéhez érkezve hiába gyűlt már össze szép számmal a hazai celeb- és influenszervilág apraja-nagyja, a társaság tagjai az első pillanattól kezdve nyitottan viszonyultak egymáshoz, kínos feszengésről pedig szó sem volt a szakmán belül olykor még egymás számára is ismeretlen emberek között.

Természetesen az oldott hangulathoz nagyban hozzájárult az is, hogy a szervezők nagyon ügyeltek rá, hogy a vendégek igényei minden szempontból ki legyenek szolgálva, így már az épületbe lépve is úgy érezhette magát az ember, mintha egy kisebb, magyaros Oscar-afteren lenne – az érzéshez pedig nagyban hozzájárult a meghívóra felvésett Black Tie dresszkód is. Pedig nyilvánvalóan a legtöbbünknek egyáltalán nincs arról személyes tapasztalata, milyen lehet egy olyan buli belülről, és bár a világhírű filmszínészek tisztjét a Creator Awards esetében a hazai influenszervilág legnagyobbjai töltötték be, mégis érezhető volt a rendezvény exkluzivitása.

A kategóriák nyertesei:

  • Közönségkedvenc: Szabó Benedek (Benikonyhaja)
  • Best Engagement Rate – Instagram: 300 ezernél több követővel rendelkezők között: Marics Peti. 100 és 300 ezer közötti követővel rendelkezők között: PSG Ogli7. 20 és 100 ezer közötti követővel rendelkezők között: Major Emma
  • Best Engagement Rate – TikTok: 500 ezernél több követővel rendelkezők között: Makk Adrienn. 500 ezernél kevesebb követővel rendelkezők között: Radics Zsombor
  • Travel: Nánásiék
  • Food Blogger: Steiner Kristóf
  • Brandbuilder: Zsozeatya – Nber Energiaital
  • Health/Fitness: Gelencsér Tímea
  • Fashion: Whisper Ton
  • Beauty: Gelencsér Tímea
  • Biggest Impact: Szirmai Gergely
  • Business: Dr. Kulja András
  • Comedy: Kajdi Csaba (Cyla)
  • Gamer: Zsozeatya
  • Video Podcast: Istenest
  • For A Greener Future: Reményfarm
  • Favourite Couple: Verebélyi Vivien és Nagy Norbi
  • Best Production: Whisper Ton
  • Musician: ValMar
  • Top TikTok Creator: Whisper Ton
  • Top YouTube Creator: Abosi Barni
  • Top Instagram Creator: Istenes Bence
  • Lifestyle WMN: Viszkok Fruzsi
  • Lifestyle MAN: Kempf Zozó
  • From Social to TV: Marics Peti

A teljes cikk itt érhető el: Index – FOMO – Ördög Nóra egész családja díjat kapott