M

A tartalomgyártók új generációját képviseljük, akik emberek tízezreit érik el nap mint nap saját közösségi média platformjaikon.

Itt is megtalál minket:

Fb        Ig

nemakarokbeleszolni

Tapasztó Orsi: Azzal, amit cipelünk, sokszor nem lehet önerőből belső nyugalmat elérni

Százhetvenezres követőtábor, kereskedelmi tévés szereplések, saját podcast. Félállásban tudományos kutatás, főállásban pedig vállalkozás, amiben mentálhigiénés szakemberként kíséri a tőle segítséget kérőket. Tapasztó Orsi harmadmagával megnyerte az RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című krimi-realityjét, de egy percre sem áll meg, sőt, éppen a pörgésben találta meg azt a szabadságot, ami igazán kielégítő számára. A műsorban a klasszikus emberismeret fabatkát sem ér, ugyanakkor az önismeret és az önazonosság igenis a „túlélés” kulcsa.

Sokkal boldogabbá tesz.” Tapasztó Orsinak van persze ennél összetettebb magyarázata is arra, hogyan és miért váltott a tudományos kutatás területéről a mentálhigiénés klienskísérésre, de ez a tömörebb összefoglalás lehet – szépen szólva – a magyarázat mindenre.

Orsi kutatófizikus, mentálhigiénés szakember, influenszer, podcaster, anya, feleség, és valószínűleg több ezer magyar nő képzeletbeli legjobb barátnője is, akivel mindig lehet visítva röhögni valamin, akár magunkon is. Orsi az elmúlt hetekben feltűnt az RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című krimi-reality szériájában. Annyira feltűnt, hogy meg is nyerte a játékot, méghozzá ártatlanként – harmadmagával.

De hogyan ismerte fel, hogy ugyan a „fizika menő”, ám beszélgetni, embereknek segíteni és a közügyeinkkel humánus megközelítésben foglalkozni még kielégítőbb számára, mint a nanokompozitok vizsgálata? És milyen út vezetett a tévéképernyőre, vagy még inkább a 65 és – másik felületén – 175 ezres követőtáborig?

Mikroszkóppal a pszichénkben

A magam eszközeivel megpróbálom egy kicsit jobbá tenni a környezetemet, és ettől nyugodtabban alszom. Csak ennyi, de ez elég” – még 2018-ban olvastam egy interjút Tapasztó Orsival, ahol az MTA Energetikatudományi Kutatóközpontjának kutatójaként nyilatkozott. Miközben a cikk eleve úgy kezdődött, hogy ő azon magyar nők egyike, akik „fiatal koruk ellenére” komoly eredményeket értek a fizikai alapkutatások terén, Orsi inkább a Heti Betevő ételosztó szervezetben végzett önkéntes munkájáról beszélt. Arról, hogy miért jó segíteni. És ez megfogott.

Érződött a lényéből áradó humor és életszeretet, pontosabban az, ahogy a sztereotipizált, szigorúnak és okos(kodó)nak vélt kutatói attitűd legkisebb jelét sem mutatta, szavain átsugárzott az ember. Teltek az évek, és nem kerestem interjúért, csak távolból, véletlenszerűen követtem, hogyan váltott a kutatói területről először szakmát (részben), majd pedig szintet is a nyilvánosságban. Afféle mentálinfluenszerré vált, miközben elvégezte a Semmelweis Egyetem mentálhigiénés képzését.

 

A teljes cikk itt érhető el: Tapasztó Orsi: Azzal, amit cipelünk, sokszor nem lehet önerőből belső nyugalmat elérni – Forbes.hu