M

A tartalomgyártók új generációját képviseljük, akik emberek tízezreit érik el nap mint nap saját közösségi média platformjaikon.

Itt is megtalál minket:

Fb        Ig

gymsuleiman

Ötvenes kar, félmillió Tiktok-követő – egy kispesti konditeremből

Szuli és Bálint ötvenes karokkal nevettetnek. Üzletemberek is, fitneszinfluenszerek is, meg nem is. Nem szeretik a konditermes közeget, mégis ebben lettek híresek, sikeresek. Félmillióan követik a Gym Suleimant a Tiktokon, de csak gyártják az anyagot, és nem fogyasztják.

Panelházak, játszótér, a falon Kispest-firka harminc négyzetméteren, és persze a klasszikus lakótelepi üzletsor. Ennek a sarkában virít a logó: szúrós szempár, alatta megpakolt súlyzó, ami morcosan görbülő szájra hajaz, az alatt pedig a hely neve: Gym Suleiman.

Hatalmas, egylégterű konditerem tükrökkel, festett falakkal, vasból készült gépekkel. Semmi cicoma, ezeknek súlya van. Pont, mint a két interjúalanynak, a konditerem névadójának és társtulajdonosának, Hasan Suleimannak, valamint barátjának és személyiedző-társának, Valla Bálintnak. Közvetlen embereknek tűnnek, barátságosnak, meg persze hatalmasnak. Nemcsak a teremben azok, de a Tiktokon is. 498 ezer követőjük van, 31 millió lájkjuk és több százezres megtekintéseik.

„Jó-jó, ha majd nem tetszik, amit írsz, úgyis csak összeverünk”

– hangzik el, majd síri csönd. Kínosan nevetgélek, próbálok az online perszónájuk alapján kialakult kedves képükbe kapaszkodni. Közben azért lepereg előttem életem filmje. Fél perc izzadás, tapintani lehet a feszültséget. Szerencsémre felröhögnek. „Mi nem olyan srácok vagyunk. Sosem verekszünk.” Megnyugszok, és most már komolyra vesszük a szót. Legalábbis megpróbáljuk.

Bálintnak sikerül, Szulinak nem mindig

Hasan Suleiman – ahogy ő szereti, Szuli – Kuvaitban született. Ott is nőtt fel, csak tizennégy évesen költözött ide. A középiskola még pipa, egyetemre már nem vették fel. „Kiderült, hogy nem nagyon szeretek tanulni” – ő így látja. Azért egy OKJ-s képzést elvégzett, de csak mert ott ismerte meg feleségét, Vikit. Rövid kuvaiti kitérő után visszatért Magyarországra, és elkezdte építeni edzői karrierjét.

A kondi náluk családi hagyomány, Szuli tizenöt éves kora óta űzi. A testépítés iránti rajongást és annak tudományos-művészeti alapjait édesapjától kapta. „Apu volt az egyik első testépítő Kuvaitban, versenyzett is.”

A családban felhalmozott tudásból és az általa kikutatott módszerekből gyúrta össze Szuli a Team Suleiman Módszert (TSM). Lényege, hogy a fitnesziparra jellemző lózungok helyett az alapokra és a hatékonyságra fókuszál mind az edzésben, mind a táplálkozásban. Közben az ezt összekötő életfilozófiában elfér némi lazaság. Szeretünk edzeni, de közben jókat enni, jókat inni is. Ezért a diétákban vannak kiskapuk és csalónapok, hogy ne kelljen mindig csak csirkerizsen élni, és mindennel együtt lehessen tartani a formát.

 

A teljes cikk itt érhető el: Ötvenes kar, félmillió Tiktok-követő – egy kispesti konditeremből – Forbes.hu