M

A tartalomgyártók új generációját képviseljük, akik emberek tízezreit érik el nap mint nap saját közösségi média platformjaikon.

Itt is megtalál minket:

Fb        Ig

Velvet: Nagyon nagy teher van az influenszerek vállán – Interjú a TikTok sztárjaival

Az alábbi interjút a Velvet készítette Bóna Biankával és Budavári Fülöppel 2019 májusában.

15 másodperc az élet, legalábbis TikTokon mindenképp. A 2016-ban, kínai fejlesztésként létrejött, elsősorban a Z generáció körében hódító közösségi oldal lényege, hogy egy 15-60 másodperces videót tölthetünk ide fel, amit aztán bárki megnézhet és likeolhat. Most Bóna Bianka és Budavári Fülöp (iamfulop) beszélt nekünk a TikTok titkairól.

A magyarországi TikTokozók két legnépszerűbb felhasználójával, a 149.600 fős követőtábort magáénak tudható Bóna Biankával, és a TikTokon 23 ezres, Instagramon (Iamfulop néven) 52 ezres rajongóbázisú Budavári Fülöppel beszélgettünk.

Mióta vagytok jelen TikTokon?

Bóna Bianka (BB): Tavaly február óta. Azért tetszett meg, mert nagyon izgulékony lány vagyok, de itt el tudom engedni magam, mivel otthon a kis szobámban készíthetek olyan videókat, amik örömet okoznak és másoknak is bejön. Egy idő után beindult az oldalam, egyre többen liekolták, úgyhogy folytattam.

Budavári Fülöp (BF): Először az Instagrammal foglalkoztam, véletlenül bukkantam rá a TikTokra. Kezdetben nem is nagyon értettem, hogy mi a lényege, az első feltöltött videómat le is töröltem, mert nem volt elég TikTok-kompatibilis.

Mennyi idő, míg elkészítetek egy videót?

Bóna Bianka: Maximum 10 perc, posztolással együtt. Előtte még kicsit rendet rakok a szobámba, felveszek egy szép ruhát és nem is kell több előkészület. Egy videót általában többször elkészítek, mielőtt kiposztolnám, hogy csak olyan anyag kerüljön ki, amivel teljesen elégedett vagyok

Budavári Fülöp: Teljesen spontán ötleteim vannak, előfordult, hogy három másodperc alatt összedobtam egy videót a kocsimban. Van egy olyan lehetőség a TikTokon, hogy ugyanarra a dalra csinálsz videót, mint valaki más. Néha, ha meglátok egy videót, ami tetszik, én is elkészítem a saját változatomat. Arra még nem volt példa, hogy egy videót nagyon tudatosan, megtervezve készítettem volna el.

A negatívumok

Hogyan dolgozzátok fel a negatív kommenteket?

Bóna Bianka: Pozitív, mosolygós videókat csinálok, nincs bennük semmi olyan, ami megosztó lenne, ezért nem is nagyon kapok negatív kommenteket. Most, hogy már ennyi követőm van, nem tudom az összes kommentet visszaolvasni és megnézni. Általában anya szokta visszanézni őket, és mindig mondja, hogy mennyien lájkolták és kommentelték a videóimat.

Budavári Fülöp: Bár a TikTokot többséggel tizenévesek használják, ők is tudnak olyan trágárságokat írni, amin meglepődök. Ha negatív kommentet kapok, nem törlöm, hanem inkább visszaírok rá valami vicceset, próbálom elvenni az élét.

Szerintetek miért lett ilyen népszerű a TikTok alig három év alatt?

BF: Ez a leghálásabb social media felület, könnyen gyártható és fogyasztható tartalmak vannak rajta. Ha Instagramra fotózunk, kell egy fotós, egy asszisztens, el kell menni a fotózás helyszínére, fotózni kell, aztán leválogatni a képeket, retusálni… Többórás munka előzhet meg egy posztot. A TikToknál ilyen nincs. Hihetetlen, hogy milyen kicsi befektetéssel mekkora szeretetet lehet kapni az emberektől. Bár az indulásakor még tényleg csak a tizenévesek használták, ma már a náluk idősebbek is regisztrálnak. Még Kim Kardashian anyjának, Kris Jennernek is van TikTok-fiókja.

BB: Ráadásul sokkal több emberhez is eljuthatsz, mint Instagramon, itt ugyanis vannak ajánlott videók is, ahol azoknak a tartalmát is láthatod, akiket nem követtél be.

Szponzorált tartalmak

Fülöp, a te Instagram-oldaladon már vannak szponzorált tartalmak is. Hogyan kell elképzelni egy ilyen együttműködést?

BF: A cégek 2-3 éve még nagyon bizalmatlanul tekintettek az ilyen együttműködésekre, de mostanra rájöttek, hogy mennyire jövedelmezőek. Kezdetben az volt a legnehezebb, hogy nem voltak megfelelő kontaktjaim. Ha egy info@ kezdetű e-mail címre küldesz levelet, valószínű, hogy nem a megfelelő ember kapja majd meg, vagy simán csak elsikkad. Inkább hosszú távú, éves megállapodásaim vannak, magasabb kategóriájú márkákkal, mert azt tudom jól reprezentálni, a szponzorációtól függetlenül is ilyen minőségű ruhákat hordok. A Ralph Laurennel is van például együttműködésem, nála egy-egy kollekciót mutatok be, úgy, hogy együtt kiválasztjuk azokat a darabokat, amik tetszenek, aztán azokat viselve töltök fel képeket.

Influenszereknek tartjátok magatokat?

BB: Nem gondolom magam influenszernek, nincsenek szponzorált tartalmaim, nyáron mutatja meg a közösségi oldalaimat az ügynökségem a piacnak. Mivel még 17 éves vagyok, csak nyáron leszek felnőttkorú, amikor már nem kell a szüleim hozzájárulása, hogy szponzorációkkal foglalkozzam. Nem mintha nem támogatnának, a nővérem ide is elkísért, és a szüleim is nagyon lelkesek a TikTok-videóim miatt.

TikTok vs Instagram

Az iskolában is tudják rólad, Bianka, hogy TikTok-ozol?

BB: Nem hiszem, hogy a tanáraim egyáltalán tudják, hogy létezik a TikTok. Néhány osztálytársam, akikkel jóba vagyok, megnézik a videóimat, de ez nem szokott odabent téma lenni. Olyan még nem történt, hogy valaki az osztályból azért köszönt volna rám, hogy elmondja, látta a videómat. Örülök is neki, nagyon furcsának érezném, ha a TikTok-videóim miatt jönne oda valaki hozzám.

És te, Fülöp, influenszernek tartod magad?

BF: Az influence szó befolyásolást jelent, szóval ha már van 3 ember, aki hallgat rád, influenszer vagy. Nagyon sokan kérdezik tőlem, hogyan lehet azzá válni. A válasz: sehogy. Semmilyen cselekedetnek nem lehet az a végterméke, hogy influenszer leszel. Először legyél blogger vagy vlogger, találd meg a témát, amiben jó vagy és érvényesülni tudsz. Legyen az a célod, hogy olyan tartalmat gyárts, ami örömet okoz, ne pedig az, hogy influenszer legyél. Ha megkérdezik, én is azt mondom, hogy vlogger vagyok, emellett iskolába járok, fotózom és egy cég social media tanácsadója vagyok.

Meg tudsz élni a szponzorációs posztjaidért kapott pénzből?

BF: Nézd, meg lehet élni 100 ezerből meg 500 ezer forintból is, minden az igényeinktől függ. Akinek nálam jóval több feliratkozója van, biztosan meg tud élni.

Célod, hogy te is közéjük tartozz?

BF: Azért tanulok az egyetemen, mert szeretnék több lábon állni a jövőben is. Nagyon nagy teher van az influenszerek vállán. Mindenki szeretne valami újat mutatni az embereknek, amit más még nem csinált. Ugyanakkor egy Instagram-profil nem szólhat kizárólag a szponzorált tartalmakról. Volt például egy trash challenge, aminek az volt a lényege, hogy ki kellett menni egy köztérre, szemetet szedni, aztán pedig lefotózni, hogyan szépítettük meg a teret. Nem tudom, hogy az edukálás-e a legjobb kifejezés az ilyen jellegű posztokra, de ha valaki influenszer akar lenni, fontos, hogy a feltöltött tartalmaiból a társadalom is profitálhasson.


Biankát és Fülöpöt a NuHeadz Talent Management képviseli. Ha szeretne kapcsolatba lépni velük, keressen minket az alábbi elérhetőségeinken.