Ha sikerül valami, fél óra alatt megmagyarázom magamnak, hogy az miért is nem nagy dolog
Nemrég 150 ezer ember előtt mondott elsöprő erejű beszédet az Odakint most szörnyek járnak tüntetésen, amelynek egyik szervezője is volt – társaival itthon példátlannak mondható civil összefogást valósítottak meg. Ennek köszönhetően közel 220 millió forint gyűlt össze, amellyel egykori állami gondozott, bántalmazott fiatalok számára teremtenek fenntartható lakhatást. Fancsikai Eszter tartalomgyártó, youtuber, influenszer, a Nemakarokbeleszólni tagja, egy fenntarthatósággal foglalkozó mesekönyv szerzője, aki saját YouTube-csatornáján mindenfajta póz nélkül, őszintén beszél nehéz, sőt tabutémákról. Számtalanszor kérdezték már a Nemakarokbeleszólni, a vegánság vagy az anyaság kapcsán. Mi az ezekre vonatkozó kérdéseket most kivételesen mellőztük, és arra voltunk kíváncsiak, hogy ki ő valójában. Filákovity Radojka interjúja.
Filákovity Radojka/WMN: Honnan hozod ezt a nagyon a bátor őszinteséget, ami az összes általad gyártott tartalomban tetten érhető?
Fancsikai Eszter: Nem így születtem, sokat kellett ezen dolgoznom. Egész gyerekkoromban nagyon-nagyon ügyesen fojtottam el minden érzelmet – örömöt és szomorúságot egyaránt –, hogy ne legyenek nagy kilengések bennük. Helyettük inkább stabil semmilyenség. Organikusan még mindig ez jönne belőlem, de egyrészt a gyerekeim, másrészt magam miatt is figyelek arra, hogy megnyíljak, kimutassam, ami bennem van érzelmileg.
F. R./WMN: Hogy érted el, hogy ez sikerüljön?
F. E.: Terápiával, amit most már kisebb-nagyobb megszakításokkal négy éve űzök. Mint sokan, én is receptre írnám fel, hogy mindenki járjon pszichológushoz, de nyilván azt is tudom, hogy anyagi szempontból ez egy úri huncutság. A terápiának köszönhetően azonban nagyon sok mindent megértettem magamról, a múltamról, a jelenemről – például azt is, hogy miért fontos kimutatni és kimondani, amit az ember érez…
F. R./WMN: …és nem megvárni, hogy az esetleg évek alatt gyűlő sérelmek egyszer csak kirobbanjanak.
F. E.: Nekem nagyon régi, mély barátságaim vannak, a két legjobb barátnőmhöz például közel harmincéves barátság fűz. Ez idő alatt 2-3 olyan eset volt, hogy az évekig bennem gyűlő sérelem egyszer csak kirobbant. Egy idő után viszont elkezdett mozgolódni bennem, hogy nem lenne-e egyszerűbb, ha ott és akkor kimondanám, ha valami bajom van. De ezt hogy kell csinálni? És akkor mi fog történni: a másik ugyanúgy rám borítja majd az összes sérelmet, ami benne van? Amikor az ember bekerül egy ilyen gondolatspirálba, akkor végül vagy visszajut oda, hogy inkább mégis lenyeli a dolgot, és majd akkor hozza elő, amikor már tényleg nagyon nem bírja, vagy pedig arra jut, hogy túl fontos a kapcsolat számára ahhoz, hogy hónapokra vagy akár évekre megszakítsa.
A teljes cikk itt érhető el: Fancsikai Eszter: Ha sikerül valami, fél óra alatt megmagyarázom magamnak, hogy az miért is nem nagy dolog – interjú – WMN