M

A tartalomgyártók új generációját képviseljük, akik emberek tízezreit érik el nap mint nap saját közösségi média platformjaikon.

Itt is megtalál minket:

Fb        Ig

flaskay dániel

Zanzibárban menti a vadállatokat a magyar Maugli

Szerencsés embernek érzi magát Flaskay Dániel, hiszen több, mint tíz éve az a munkája, amit gyermekként megálmodott. Ráadásul mindezt a gyönyörű, egzotikus országban, Zanzibárban teheti meg, ahol egy vadmentő állomáson dolgozik. A kérdés jogos, hogyan került a távoli szigetre? És miért kapta a magyar Maugli nevet Dani.

Bár Budapesten született Flaskay Dani, gyermekként gyakran nyaralt a Szigetközben, azon belül is Lipóton, ahol siklókat és békákat fogott. Oly annyira beleszeretett a hüllőkbe, hogy 12 évesen összespórolt egy veszélytelennek nem nevezhető kígyóra, egy zöld anakondára.

Siklóból anakonda

Otthon persze el akarta hitetni, hogy egy ártalmatlan siklóról van szó, amit a patak partján talált, azonban csúszómászó megharapta, ezért a szülők nem engedték megtartani az állatot.

El is vitték beazonosításra egy állatkereskedésbe, ahol bizony kiderült az igazság.

„Így indult a történetem, itt már a szüleim is tudták, hogy komolyan gondoltam, állatokkal akarok foglalkozni”

– mesélte a Borsnak Flaskay Dániel. – Következetesen haladtam a céljaim felé, 17 évesen Amerikába mentem angolt tanulni, de mellette önkénteskedtem a Bronx-i állatkertben és elvégeztem egy állatgondozói képzést, ami után már hivatalos szakemberként tudtam dolgozni New Yorkban. Közben kígyókat tenyésztettem, amiből összejött annyi pénz, hogy nyitottam egy egzotikus állatkereskedést, ám egyre jobban hiányzott a család, így hét év után hazaköltöztem.

Kígyóktól a nagymacskákig

Itthon eleinte nem találta a helyét, nem tudta mihez kezdjen magával, majd egy napon meglátta a felsőlajosi magánállatkert hirdetését és felcsillant a szeme.

„Állatgondozót kerestek a tigrisek mellé, rögtön lecsaptam a lehetőségre és egy új világ nyílt ki előttem. Ahogy elkezdtem ezekkel a csodálatos nagymacskákkal dolgozni, rájöttem, hogy mennyire tudnak kötődni”

 

A teljes cikk érhető el: Bemutatjuk a magyar Mauglit (borsonline.hu)