Sápi Vivi
Sápi Vivi légiutas-kísérőként csöppent a közösségi média világába, amikor a pandémia miatt szinte a nullára csökkent a járatok száma a légiközlekedésben. Ekkor döntött úgy, hogy a hirtelen felszabadult idejében naponta fog videókat készíteni a TikTokra, hogy elterelje figyelmét a kialakult bizonytalan helyzetről és humorával mosolyt csaljon az emberek arcára.
2020 novemberében már milliókat ért el a kreatív tartalmaival, és pár hét alatt 200 ezer főre nőtt a követőszáma. A mindig mosolygós lány ma már több mint 600 ezer követővel rendelkezik, és időközben elindította a Youtube-csatornáját is.
2021-ben Vivi volt a Glamour- napok arca, és őt választották tavaly Az Év Tiktok-videósának a TikTop Fest & Awards-gálán. 2022-ben a Glamour magazin Az Év influencerének választotta. Tavaly decemberben jelent meg első dala, amihez videóklip is készült.
2024-ben indult az RTL Sztárbox című műsorában a női könnyűsúly kategóriában, amit végül sikerült is megnyernie.
A 2024-es Creator Awards-on 2 kategóriában, a „From Social to TV” és a „Lifestyle woman” is jelölve lett, ahol az előbbit szintén sikerült megnyernie, utóbbiban pedig a TOP 3 közé került.
Közösségi média:
Együttműködő partnerek:
Samsung | CCC | Nivea | Pringles
YouTube
TikTok
-
Hogy mi?! Sápi Vivi balatoni fotójáról beszél most mindenki
Egyetlen jól elkapott pillanat elég volt ahhoz, hogy Sápi Vivi képe bejárja az internetet. Sápi Vivi ismét megmutatta, hogyan kell stílusosan élvezni a nyár utolsó napsugarait. Egy hajón készült róla fotó, ahol teljes nyugalomban pózol a Balaton közepén és nem meglepő módon,
-
Sápi Vivi gyakran a repülőgép típusa alapján választ utazási helyszínt
Sápi Vivi már Dél-Koreában, Miamiban és Lappföldön is járt, sőt, repülőgépek iránti szenvedélye még úticélválasztásában is szerepet kap. Miamiba például a kedvenc gépe miatt utazott. Szöul többször is elbűvölte, és mindig szívesen visszatérne. Lappföldön a sarki fényt -35 fokban is
-
„Hatalmas az igazságérzetem”
Asztrológiai képletét Nagy Katica színésznő és asztrológus elemzi _ Sápi Vivien mindig is nyitott volt az önismereti kérdésekre, az utóbbi időben pedig különösen nagy figyelmet fordított arra, hogy tudatosabban építse az énképét. Fontos számára a visszacsatolás, legyen szó megerősítésekről vagy akár cáfolatokról,


