Czura Karina

Diákmagazin: Czura Karina, a kedves lány a TikTok-ról

Czura Karina a lány a TikTok-ról, akinek közel négyszázezer követője van, de az Instagramon is népes tábor kíváncsi a bejegyzéseire. Főként kedvesen vicces videókkal örvendezteti meg a közösséget, ilyen formában a szakképzést is népszerűsítette. A téma nem áll tőle távol, hiszen van olyan szakma, amely iránt érdeklődik. A videózásról, „civil életéről”, terveiről kérdeztük.

A kezdetek

Mikor, milyen indíttatásból kezdett el TikTok videókat készíteni?

Általános iskolában kezdtem el ezt az alkalmazást használni. Amikor elkezdtem használni, még musical.ly-nak hívták. A velem egykorú ismerőseim közül szinte mindenki letöltötte ezt az alkalmazást, ezért kezdtem el én is használni. Akkoriban még elsősorban unalomból, szórakozásból használtam.

Mi tetszett meg benne?

Egyrészt az újdonsága, másrészt nagyon jól el lehetett vele tölteni az időt, és nagyon sokat szórakoztató volt.

Mikor érezte először úgy, hogy sikeres ezen a területen?

Az elején még nem éreztem, hogy milyen videókat érdemes feltölteni, de aztán megtaláltam azt a formátumot (főleg az úgynevezett lip-sync videókat), amik passzoltak hozzám is és a nézők is nagyon szerették. Ekkor éreztem először hogy van keresnivalóm rajta.

Miért szereti most csinálni és meddig tervezi folytatni?

Ez ma már a kedvenc hobbym. Emellett nagyon sok pozitív visszajelzést kapok a követőimtől, akik mindig mondják, hogy ne hagyjam abba, mert nagyon szeretik a videóim. Ma már főleg miattuk csinálom. Addig folytatom ameddig lehetőségem van rá!

Tanácsok kezdőknek

Mit tanácsol azoknak, akik szintén használják az applikációt? Mire ügyeljenek, vigyázzanak? Miként kezeljék a visszajelzéseket, esetleg azok hiányát?

Minden kiskorúnak azt tanácsolom, hogy mielőtt elkezdenek videókat feltölteni, mindenképpen mutassák meg a szüleiknek, hogy mit töltenek fel. Arra oda kell figyelni, hogy semmi olyan tartalmat ne töltsenek fel, amit később megbánnának vagy nem egy nyilvános profilra valók. Szerintem fontos az is, hogy megtaláljuk azt a formátumot, amiben jól érezzük magunkat, de emellett kreatívnak és érdekesnek kell lenni.

A „civil élete” miként zajlik (iskola, hobbi, barátok)? Hogyan változott a sikernek köszönhetően? A környezete (család, barátok, iskolatársak) hogyan viszonyul a sikeréhez?

Sajnos nem csak jó oldala van a TikTok-sikernek…nagyon sok barátot veszítettem már el emiatt és azt is érzékelem, hogy vannak, akik azért szeretnének velem barátkozni mert ismert vagyok – többen ki is használtak már emiatt. Mostanra már megtanultam ezt kezelni. A családom és a barátaim támogatnak mindenben és örülnek a sikereimnek. Egyébként semmivel nem tartom többre magamat másnál, sose tartottam magamat nagyképűnek. Szeretem ezt csinálni, és ezt a lehetőséget kihasználom.

Tervek a jövőre nézve

Milyen tervei vannak akár a közösségi médiával, akár a továbbtanulással kapcsolatban? Akár szakmát is tanulna, ha úgy alakulna? Ha igen, mit?

A közösségi média elég kiszámíthatatlan terep, nehéz megjósolni mit hoz a jövő, de egyelőre élvezem az egészet és szeretnék még videókat készíteni a jövőben is. Ettől függetlenül szakmát is szeretnék tanulni, a kozmetikusi szakmában gondolkodom elsősorban.

Czura Karina weboldala a http://czurakarina.hu/ címen található.


Czura Karina közösségi médiafelületeit a NuHeadz Talent Management képviseli. Amennyiben szeretne megjelenni a közösségi oldalain, keressen minket.

Legnépszerűbb szponzorált TikTok videók

A 10 legnépszerűbb szponzorált tartalom a TikTok-on 2020-ban

A 10 legnépszerűbb szponzorált tartalom 2020-ban a magyar TikTok-on.

Összegyűjtöttük a NuHeadz által szervezett 10 legnépszerűbb magyar szponzorált TikTok-videót 2020-ból, amelyekre biztos sokan emlékezhetnek a platform rendszeres használói közül.

1. Bóna Bianka

Megtekintés: 557.300, 79,900 lájk, 351 komment // Ügyfél: Minimax

A Minimax Magyarország új, Bébi úr című animációs sorozatához készült videó lett a legnépszerűbb szponzorált tartalom 2020-ban a NuHeadz portfóliójához tartozó videósok tartalmai közül.

@bona_biaImádtam a Minimaxot nézni amikor kicsi voltam. Na jó, a Bébi úr sorozatot még most is elcsípem néha 🤪🤣 ##foryou ##fyp ##hirdetés ##minimaxmagyarország♬ Baby Shark – Pinkfong

 

2. Sápi Vivien

Megtekintés: 378.500, 60,800 lájk, 359 komment // Ügyfél: Honor

Vivien a Honor Watch GS Pro órát és annak a legfőbb tulajdonságait mutatta be a tőle megszokott humoros formában.

@viviensapiA HONOR Watch GS Pro segít nekem jobbá válni! 😁 Mutasd meg egy videóban neked mi a szupererőd! ##hirdetés ##honormypower♬ Living It Up – Tamara Bubble

 

3. Togyela Dominik

Megtekintés: 378.500, 33,600 lájk, 505 komment // Ügyfél: Honor

Dominik egy sportos videóban mutatta meg, hogy milyen funkcióit tudja használni, az új Honor Watch GS Pro órának.

@dominiktogyelaTudtad, hogy a rendészetiseknek a szupererejük a felszerelésükben rejlik? Ha nyernél egy ilyen órát, kövesd a ##HONORmypower hashtaget! ##hirdetés♬ Living It Up – Tamara Bubble

 

4. Sápi Vivien

Megtekintés: 365.500, 38,000 lájk, 287 komment // Ügyfél: eMAG

Az eMAG a 2020-as Black Friday kampányában kizárólag Vivien oldalán jelent meg a TikTok-on, aki egy elképzelés vs. valóság formátumban mutatta be, hogy hogyan várásolt az akciós napon a weboldalról.

@viviensapiBlack Friday az eMAG.hu-n november 20-án! Te mit néztél ki magadnak? ##hirdetés ##emag ##blackfriday ##feketepéntek ##feketemacska ##egetrengető ##november20♬ vibe for this year – joseph fagundes

 

5. Czura Karina

Megtekintés: 325.400, 53,100 lájk, 316 komment // Ügyfél: Univer

Az Univer Erős Pista ízesítésű szaloncukraihoz készítette az alábbi videót Karina.

@karica.czuraTi megkóstolnátok az Erős Pistás szaloncukrot? 😅 Nekem nagyon bejött! 💪 ##hirdetes ##univer♬ eredeti hang – ~K•A•R•I•N•A~

 

6. Sápi Vivien

Megtekintés: 312.200, 33,300 lájk, 287 komment // Ügyfél: Telenor

Vivien egy átváltozós videót készített a Telenor karácsonyi kampányának keretén belül, amellyel a karácsonyi hangulatot szerette volna átadni a nézőinek.

@viviensapiPicit más lesz az idei karácsony, de adjuk meg a módját és hozzuk a legjobb formánkat, amiben idén a Telenor is segít!🥰🎄 ##csakerrevártam ##hirdetés♬ Csak erre vártam – Király Viktor & Király Linda

 

7. Togyela Dominik

Megtekintés: 310.800, 30,300 lájk, 137 komment // Ügyfél: Tojásszövetség

Dominik a Tojásszövetségnek készített videója az egészséges reggelire és annak részeként a rendszeres tojásfogyasztásra hívta fel a követői figyelmét.

@dominiktogyelaHárom tojás és vág az eszed az ötödik óráig! Ti mit szoktatok reggelizni? ##hirdetés ##rEGGelem ##rEGGelizz ##rEGGelemreceptek♬ eredeti hang – Dominik Togyela

 

8. Liszkai Márk

Megtekintés: 243.100, 34,200 lájk, 95 komment // Ügyfél: Univer

Az Univer szaloncukor kampányához készült videóban Márk egy vicces párkapcsolati szituációt mutatott be, amihez az Erős Pistával töltött édességet használta segítségül.

@mark.liszkaiRanditippek tőlem az Erős Pistás szaloncukor közreműködésével😅 Kóstoltátok már? ##hirdetes ##univer♬ eredeti hang – Márk Liszkai

 

9. Liszkai Márk

Megtekintés: 223.500, 19,900 lájk, 95 komment // Ügyfél: Univer

Szintén az előbb említett kampány részeként készítette Márk az alábbi videót, egy TikTok-on nagyon népszerű hangsávra.

@mark.liszkaiAz Erős Pistás szaloncukor egyszercsak eltűnt, és elő se került többé… ##hirdetés ##univer♬ eredeti hang – NAPICSIRKE

 

10. Czura Karina

Megtekintés: 169.200, 34,100 lájk, 76 komment // Ügyfél: HBO

Karina az HBO GO nyári kampányában dolgozta fel a streaming szolgáltató kínálatában is elérhető Az oroszlánkirály kultikus jelenetét a saját stílusában.

@karica.czuraAz oroszlánkirály – Karina edition – mostanában kicsit túl sok HBO GO-t néztem. 😂 ##hbogo ##hirdetés♬ eredeti hang – ~K•A•R•I•N•A~


Bóna Biankát, Budavári Fülöpöt, Czura Karinát, Liszkai Márkot, Togyela Dominikot, Sápi Vivient és Győrfi Danit is a NuHeadz Talent Management képviseli. Ha szeretne kapcsolatba lépni velük, keressen minket az alábbi elérhetőségeinken.

Czura Karina TV2 Mokka

TV2 Mokka: Világszerte a legnépszerűbb alkalmazás lett a TikTok

Az alábbi interjú a TV2 Mokka című műsorában volt látható 2020 április 24-én.

Hatalmas népszerűségnek örvend egy kreatív videómegosztó alkalmazás, a TikTok. A Mokka vendége Szántó Péter, digitális szakértő és Czura Karina, népszerű TikTok felhasználó voltak a témában, akik több érdekességet is elárultak a fiatalok kedvencéről. Péter kiemelte: Sok más előnye mellett a találékonyságot is fejleszti az applikáció.


Karinát a NuHeadz Talent Management képviseli. Ha szeretne kapcsolatba lépni vele, keressen minket az alábbi elérhetőségeinken.