M

A tartalomgyártók új generációját képviseljük, akik emberek tízezreit érik el nap mint nap saját közösségi média platformjaikon.

Itt is megtalál minket:

Fb        Ig

november 2022

Ha nem vagyunk jelen mi, szakemberek a közösségi médiában, akkor lényegében nincs gátja az álhírek terjedésének – mondta Dr. Kulja András sebész, akivel a Brain Bar fesztiválon beszélgettünk az egészségtudatosságról és annak erősítéséről. Alig egy év alatt közel kétszázezer követőre tett szert. Miért adja a fejét egy sebészorvos arra, hogy videókat készítsen és töltsön fel a TikTok-ra? Teljesen véletlenül került ez a

Török Ádám jogászi precizitással építette fel a pályaváltását: először idegenvezetőként, majd stand-uposként kezdett el dolgozni. Mesél arról, hogy mi vezetett ide, milyen az, amikor jókor jó helyen van az ember, és melyek azok az áldozatok és energiabefektetések, amelyek nélkül nem működik a karrierváltás. Cikksorozatunkban olyan jogász végzettségű emberekkel beszélgetünk, akik a pályájuk egy szakaszán gondoltak egy merészet, és teljesen más irányban

Két új podcastot indít a Dumaszínház – következzenek a legfontosabb tudnivalók, maguktól az alkotóktól. Az egyik új adássorozat a DumaCast – a műsorvezető Török Ádám, szerkesztőtársa pedig a Comedy Central munkatársa, Bajnok Dávid lesz. Török Ádám elmondta, hogy a műsor célja alapvetően a stand-up népszerűsítése, emellett rengeteget megtudhatunk majd a meghívott vendégek humorról alkotott nézeteiről is. Minden részben egy profi stand-upossal és egy,