M

A tartalomgyártók új generációját képviseljük, akik emberek tízezreit érik el nap mint nap saját közösségi média platformjaikon.

Itt is megtalál minket:

Fb        Ig

Török Ádám

Török Ádám – Comedys és fikciós podcast indul!

Két új podcastot indít a Dumaszínház – következzenek a legfontosabb tudnivalók, maguktól az alkotóktól.

Az egyik új adássorozat a DumaCast – a műsorvezető Török Ádám, szerkesztőtársa pedig a Comedy Central munkatársa, Bajnok Dávid lesz.

Török Ádám elmondta, hogy a műsor célja alapvetően a stand-up népszerűsítése, emellett rengeteget megtudhatunk majd a meghívott vendégek humorról alkotott nézeteiről is.

Minden részben egy profi stand-upossal és egy, a humorban tevékenykedő, de picit mégis más területről érkező vendéggel beszélgetünk; és minden alkalommal a műfajhoz, a humorhoz kapcsolódó témát járunk körbe. Például, hogy mi a különbség a színpadi és a közösségi médiában megjelenő humor között, erről a dumaszínházas Ács Fruzsi és a Nemakarokbeleszólni-ból ismert Fancsikai Eszter beszél majd. Lesz szó arról, hogy lehet-e 2022-ben kabarét írni, és beszélgetünk a műfajt itthon meghonosító arcokkal, illetve a Dumaszínház folyamatos tehetségkutatásában aktív szerepet vállaló szakemberekkel és fellépőkkel.

Hallhatunk majd olyan adást, amelyben a család és a stand-up összeegyeztethetőségéről beszélgetnek (Csenki Attila és Kovács András Péter), a színpadi és azon kívüli barátságról (Lakatos László és Musimbe Dennis), a közös munkáról (Janklovics Péter és Elek Péter), és a legendás Family Guy sorozatnak is szentelnek egy részt.

+FM

Litkai Gergely mesélt nekünk a másik új podcastról. A MEGFM, avagy +FM, egy hazánkban úttörő fikciós podcast lesz.

A MegFM podcast egy fiktív közszolgálati-kereskedelmi rádió műsorába enged behallgatást a komolyanvehetőség igénye nélkül, illetve annak teljes tagadása mellett. A kb. 60 perces „adások” az abszurditás leszélsőségesebb bugyrain át kívánnak eljutni olyasfajta magasságokba, mint a Monty Python, vagy épp olyan mélységekbe, mint az „I think you should leave” című szkeccssorozatok, csak éppen vizualitás nélkül, vagy épp annak hiányával.

Litkai Gergely elmondta azt is, hogy  podcastban a rádióadók megszokott formátumai, azaz a hírek, időjárásjelentés, vita-, kívánság-, ismeretterjesztő, vallási, betelefonálós és szórakoztató műsorok mellett helyet kapnak a merész, olykor egészen ijesztő zenés összeállítások, botrányokat generáló mini hangjátékok, zavarba ejtő helyszíni tudósítások és elborult szónikus kalandozások is.

A MegFM rádió szerkesztői, műsorvezetői és riporterei szélsőséges figurák, akik minden egyes megszólalásukkal tanúságot tesznek fizikai, pszichológiai, szellemi és lelki alkalmatlanságukról. Ha a MegFM tényleg létezne, már betiltották, sőt elpusztították volna. Frekcvenciájukat ráadásul gyakran megosztják további kétes érdektömörülésekkel is, például a Takarmány Rádióval. A MegFM személyében a hallgató egy olyan társra lelhet a mindennapokban, ami garantáltan hatással lesz a tudatalattijára, a magánéletére, de még az anyagcseréjére is.  A szlogen is magáért beszél, hiszen ez a feladata: „MegFM Rádió! Annak, akinek bármi jó.”

A projekt ötletgazdája Litkai Gergely és Vinnai András. A közreműködők listája szinte végtelen: Szabó Zoltán, Janklovics Péter, Jankovics Péter, Rainer-Micsinyei Nóra, Lengyel Tamás, Friedenthal Zoltán, Sipos Vera, Jászberényi Gábor, Hadházi László és sokan mások. Már a szó jó értelmében.

Az új podcastok az ismert platformokon (Spotify, Apple Podcast) és természetesen a DumaTv-n lesznek hallhatók. A felvételek a Dumaszínház saját, új podcast-stúdiójában készülnek, amely – bérleti konstrukció keretében – külső produkciók készítésére is rendelkezésére áll.

 

Forrás: Duma Színház