M

A tartalomgyártók új generációját képviseljük, akik emberek tízezreit érik el nap mint nap saját közösségi média platformjaikon.

Itt is megtalál minket:

Fb        Ig

Dr. Kulja András Glamour interjú

Dr. Kulja András egészségtudatosságra ösztönöz

Az utóbbi időkben egyre több egészségügyben dolgozó tűnik fel edukatív tartalmakkal a közösségi médiában. Dr. Kulja András sebész, szakorvosjelölt inspiráló Tiktok-oldala is hasonló szellemet képvisel.

 

Sokáig pszichiáternek készült, végül úgy alakult, hogy közelebbről is megtapasztalhatta milyen a sürgősségi osztályon az élet és mennyi kihívást tartogat a sebész szakma.

 

Szívén viseli a pácienseit

 „Édesanyám orvos, édesapám pedig mikrobiológus volt, már egészen gyermekkoromtól a természettudományok érdekeltek, majd a középiskolában egyértelművé vált számomra, hogy az orvosi pályán képzelem el az életemet. Az emberi test rendkívül összetett, kíváncsi voltam az emberi elme és test működésére. Hogyan vagyunk képesek komplex döntéseket hozni, hogyan jön létre például a tudatunk.” – magyarázza Dr. Kulja András.

Egy év pszichiátriái osztályon töltött gyakorlat során azonban rájött, hogy hiányzik neki a manualitás, pörgős munkavégzés és valójában a sebészet lesz az a pálya, ahol maximálisan ki tud majd a későbbiekben teljesedni. A szakirány váltás után olyan helyre szeretett volna gyakorlatra menni, ahol sok a sürgős műtét, sokat operálhat, így még több rutint és tapasztalatot szerezhet. Itt döbbent rá, hogy a feszített tempó, az állandó pörgés, terhelés mellett nehezebb időt szakítani a betegekkel való kommunikációra.

Folyamatosan kereste a választ, hogy lehetne ezt a problémát áthidalni úgy, hogy amíg ő bent van a műtőben, addig a beteg is tájékoztatva legyen a saját kórképéről. Ez a gondolat indította el benne az első videójának megszületését, a betegek tájékoztatása volt az elsődleges célja. Fontos volt neki, hogy amíg ő a műtőben operál egy pillanatra se érezzék úgy a páciensek, hogy a személyes problémájuk mellőzve lenne. 

 

A covidnak köszönheti Tiktok-csatornáját

Az első edukációs videójában a vakbélgyulladást dolgozta fel, páciensei első perctől nyitottan álltak a lehetőséghez. Időközben megtanult videót vágni, egyre profibb technikai eszközöket szerzett be, hogy még minőségibb végeredmény szülessen. „Viszonylag hamar szembesültem vele, hogy a videókészítés nem egy egyszerű műfaj. A minőség mellett fontos volt, hogy minden videó érthető legyen és szakmailag is alá legyen támasztva más kollégák lektorálásával.” 

András időközben elvégzett egy egészségügyi menedzser képzést is, amely során kifejezetten a betegek edukációjára specializálódott. A covid járvány berobbanása után még jobban felerősödött benne az elhatározás, hogy hosszú távon betegedukációval is szeretne foglalkozni. A barátai és legfőbbképp a felesége biztatására regisztrált végül a TikTokra. „A covid járvány alatt első kézből tapasztaltam meg, milyen hatást gyakorolnak az emberekre a vírussal kapcsolatos álhírek. Nem egy olyan beteggel találkoztam, akikben csak a kórházba kerülve tudatosult, hogy valóban létezik ez a betegség.

Ezalatt az időszak alatt fogalmazódott meg bennem, hogy nemcsak a kórházi betegeknek kell valamilyen innovatív módon egészséggel kapcsolatos információt átadni, hanem fel kell venni az álhírekkel is a harcot.”-emlékszik vissza. Utólag visszatekintve nem gondolta volna, hogy az első tartalmak feltöltése után szinte azonnal beindul a TikTok-csatornája. Kevesebb, mint két hét alatt szerezte meg az első húszezer követőjét.  Mára pedig jóval kétszázezer fölött jár azoknak a száma, akik egészségügyi tartalmaira kíváncsiak. 

 

Megtanult nemet mondani

András elmondása szerint nem véletlen, hogy témái között elenyésző számban találkozhatunk kifejezetten sebészetre fókuszáló videókkal. Az egyes videók a nézői visszajelzések alapján születnek, a többi témát pedig aszerint választja ki, amiről úgy érzi, hogy mindenképpen kell róla beszélni. „A legnagyobb nehézségek egyike az időmenedzsmenten túl, hogy megfeleljek a laikus közönségnek, miközben szakmailag is helytálló maradjon, amit mondok.

Arra nagyon figyelek, hogy az általános egészségügyi tájékoztatáson belül mozogjak, ezért is szoktam az élő videókban rendszeresen felhívni a nézők figyelmét, hogy nem véletlenül specializálódunk egy-egy területre, ráadásul vizsgálatok és részletes kórtörténet nélkül nem lehet távdiagnosztizálni és távgyógyítani” András szerint az ismertségnek az egyik legnehezebb része, hogy rengetegen írnak neki speciális egészségügyi kérdésekkel kapcsolatban, amelyek sokszor egészen más szakterülethez kapcsolódnak és tőle várnak megnyugtató választ. 

Más influenszer társaihoz képest ő az együttműködések esetében sem vállal el minden megkeresést, gondosan figyel rá, csak olyan felkérésnek tegyen eleget, amivel szakmailag is tud azonosulni. „Fontos, hogy olyan témához adjam a nevemet, amelyek az egészségértés javítását szolgálják és hozzájárulhatok ahhoz, hogy egészségtudatosabbak legyenek a követőim.” 

Az egészségértés javítása motiválta a nemrégiben elindított podcast csatornáját is, ahol egy-egy szakterületre specializálódott kollégával vitatják meg az adott a szakterülethez kapcsolódó legfontosabb kérdéseit. 

Egyik nagy büszkesége, hogy korábban elnyerte a „Nekem szól!”  Egészségértési díjat, majd zsűriként is részt vett a tavalyi Egészségértési díj kampányában, edukációs elhivatottsága ahhoz is hozzájárult, hogy a Semmelweis Egyetemen frissen elindult Egészség- és Tudománykommunikáció tantártágy kiemelt oktatója. 

 

Dr. Kulja András a NuHeadz Talent Management talent portfólió tagja. Azokat a tartalomgyártókat képviseljük, akik naponta több tízezer embert szólítanak meg a közösségi média felületeiken keresztül. Amennyiben szeretnének Andrással dolgozni, vegyük fel a kapcsolatot és kezdjük el a közös munkát.

Forrás: Glamour Magazin