M

A tartalomgyártók új generációját képviseljük, akik emberek tízezreit érik el nap mint nap saját közösségi média platformjaikon.

Itt is megtalál minket:

Fb        Ig

Fuller Bianka

„Pszichológusi munkám során a klienseimmel közösen ránézünk a kialakult helyzetre, és megkeressük azt az utat, amely a fejlődését, előrelépését szolgálja. Az ülések során önismerete fejlesztésével segítek javulást hozni az élete bármely területén, életminőségében vagy kapcsolataiban.”

Bianka pszichológusként jellemzően a 20-as, 30-as korosztállyal foglalkozik, akik szorongással, életvezetési nehézségekkel, pályaválasztási kérdésekkel, párkapcsolati problémákkal, korai kiégéssel küzdenek, esetleg az önismeretüket szeretnék mélyíteni, vagy önbizalmukat növelni.

Pszichológusi munkája mellett online tartalmaival is felhívta magára a figyelmet, edukatív tartalmait a TikTok-on már több mint 150,000-en követik.

2023-ban a Glamour Women of the Year egyik jelöltje volt, amely többek között annak is köszönhető, hogy tartalmai az emberi kapcsolatokról, érzelemkezelésről illetve az önfejlesztésről szólnak. 2024-ben ÉnTervező Határidőnaplójával sikeresen mutatkozott be a Cápák Között című műsorban, ahol az egyik befektetővel is sikerült megállapodnia, így az ÉnTervező projectjére is nagy jövő vár.

Közösségi média: 

151400
TikTok
35100
Instagram
12000
Facebook

Ha szeretne kapcsolatba lépni Biankával, írjon nekünk!