Pályaváltó jogászok: stand-up és idegenvezetés – Interjú dr. Török Ádámmal

Török Ádám jogászi precizitással építette fel a pályaváltását: először idegenvezetőként, majd stand-uposként kezdett el dolgozni. Mesél arról, hogy mi vezetett ide, milyen az, amikor jókor jó helyen van az ember, és melyek azok az áldozatok és energiabefektetések, amelyek nélkül nem működik a karrierváltás.

Cikksorozatunkban olyan jogász végzettségű emberekkel beszélgetünk, akik a pályájuk egy szakaszán gondoltak egy merészet, és teljesen más irányban folytatták a karrierjüket. Ehhez új szakmát tanultak meg, vagy új képességeket sajátítottak el, és belevágtak az ismeretlenbe azért, hogy doktori címüket hátrahagyva idegen területen próbálják ki magukat. Mai részünkben dr. Török Ádám mesél a kalandos karrierváltásáról.

Mivel foglalkoztál, milyen területen dolgoztál, amíg a jogászi pályán voltál?

Már az egyetem alatt tudatosan elkezdtem építeni a (jogi) karrierem, így amellett, hogy demonstrátor voltam az egyik tanszéken, egy nagy nemzetközi ügyvédi irodában is gyakornokoskodtam. Az egyetem után versenyjogi területen helyezkedtem el ösztöndíjasként a közszférában. Nagyon jó volt a környezet, egy szakmailag rendkívül motivált közegbe kerültem, és abszolút nem voltak igazak azok a negatív sztereotípiák, amiket a közigazgatáshoz kötnek általában – ott nem az volt, hogy délután kettőkor már mindenki eldobta a tollat, és ételhordóval a kezében sietett a villamoshoz. Onnan két év után váltottam, és egy rövidebb ideig az egyik minisztériumban dolgoztam jogászként.

Akkor te is úgy indultál neki az elején, hogy jogász leszel.  Miért ezt a hivatást választottad?

Az, hogy én a jogi egyetemre jelentkezzek, két dologból állt össze: az egyik, hogy ügyvéd akartam lenni – persze akkor még fogalmam sem volt, hogy ez mit is jelent. A fejemben egy eszményi kép lebegett erről: az ügyvéd egy fényes öltönyben áll a tárgyalóteremben, a hatméteres ablakból besugárzó fény közben megcsillan a pulpituson, ahol a bíró kalapáccsal ütöget és izgalmasakat tárgyalnak, a végén pedig természetesen megnyeri a pert. A másik, hogy mivel jól tanultam, és irodalomból, nyelvekből, történelemből kifejezetten jó voltam, úgy éreztem, hogy ezeknek a tárgyaknak egy nagypresztízsű keresztmetszete a jogi egyetem, ahol kihozhatom magamból a legtöbbet.

Minden a jog felé mutatott, mégis váltottál. Mikor jöttél rá, hogy ez mégsem a te világod?

Igazából az egyetem után jött, és ott sem hirtelen, hanem inkább egy folyamatként: elkezdtem érezni azt, hogy ez nem én vagyok, ez nem nekem való.  Ez egyre erősödött, de először magamnak sem vallottam be, aztán magamnak mondtam ki, végül másoknak. Mellette rájöttem arra, hogy mi az, amiben jó vagyok, és mi az, amiről a jog itt szól, és nem vagyok benne jó. A jog az nálam kutatást, dokumentálást, és viszonylag sok adminisztrációt jelentett. És mit szeretek én? Folyamatosan dumálni. Mellette jól kezelem az embereket, imádok utazni, és egyszer csak összeállt, hogy ez az idegenvezetői pálya.

Egyszer aztán fogtam magam, és az utcán találomra felhívtam egy idegenvezető irodát, ledaráltam, hogy jogász vagyok, de idegenvezető akarok lenni, másnap kezdenék – mi kell ehhez. Az a vicces, hogy a második srác, aki felvette, ugyanebben a cipőben járt: ő is jogász volt, és idegenvezetésre váltott. Kvázi a mentoráltja lettem, mondhatni padawanja, segített, hogy elinduljak ezen az úton.

A teljes interjú itt érhető el: Jogászvilág