M

A tartalomgyártók új generációját képviseljük, akik emberek tízezreit érik el nap mint nap saját közösségi média platformjaikon.

Itt is megtalál minket:

Fb        Ig

Kajdi Csaba

A napokban ünnepelte 76. születésnapját Gálvölgyi János, akit a Fókusz által szervezett meglepetéstalálkozón Kajdi Csaba Cyla is felköszöntött. Mint kiderült, a színész és az influenszer igencsak kedvelik egymást, de személyesen eddig csak egyszer találkoztak, ezért megragadtuk az alkalmat, és aktuális ügyekről kérdeztük a Gálvölgyi-Cyla párost. A fenti videóban elmondják, elmentek-e valamelyik Azahriah-koncerte és felmennének-e az űrbe, illetve mit gondolnak a

Kajdi Csaba lesz a Red Bull Ládaderby zsűrijének elnöke, ami nem csoda, hiszen pár éve az energiaitalgyártó röpnapján is ő véleményezte az indulókat, mint mondta: „ott annyi volt az elvárás, hogy a versenyző valamennyit repüljön, néhányan persze mint a nyeletlen balta, berepültek a Dunába. De volt olyan, aki repült is.”  Az influenszer más dolgokról is kifejtette a véleményét. Komolyabb téma is

A modellügynökség vezetőjének megtetszett a Griselda Blanco életét bemutató életrajzi krimi-sorozat, ezért az új házi kedvencét a főszereplőről nevezte el. Rajongásig szereti új kutyáját Kajdi Csaba, aki nemrég kezdte meg a közös életet Griseldával. A modellügynökség vezetője mindig is „kutyás” volt, előző négylábúja, Sanyika elvesztése után is biztos volt benne, hogy újabb kiskedvence lesz. „Volt időm felkészülni arra, hogy Sanyika el fog menni.

Nemrég Strasbourgban, az Európai Parlamentben kalauzolta követőit-rajongóit a közösségi média felületein, most pedig Brüsszelben pillanthatott be – és vele együtt a csaknem 300 ezres követőtábora – az EU működésének kulisszái mögé. Kajdi Csaba "Cylával" az EP egyik kávézójában ültünk le beszélgetni. Euronews: Szinte biztos vagyok benne, hogy az Euronews nézői, olvasói közül sokan ismernek, de azért helyezzük képbe azokat, akik nincsenek tisztában a

Ebben a rendszerben a hűség számít, nem a profizmus, de ha majd vége lesz, sokan el fogják mondani, hogy ők bizony sosem értettek vele egyet. Tillát bátor, művelt embernek tartja, Ördög Nórának pedig közéleti személyiségként kellene, hogy legyen véleménye. A Most jövök legújabb részének vendége Kajdi Csaba influenszer, a Visage Modellügynökség vezetője, akivel a TV2-s szerepléséről, a hitelességéről szóló kritikákról,

Úgy kezdte az új évet, hogy Donáth Anna oldalán ellátogatott az Európai Parlamentbe, hogy annak működéséről oktassa a közel háromszázezer Instagram-követőjét. Megkapta érte, hogy hazaáruló. Nem tartja annak magát, mint ahogy celebnek és influenszernek sem. „Szereplő vagyok a médiapalettán” – vallja Kajdi Csaba. Vele beszélgettünk a modellvilágról, a műsorról műsorra járó celebekről, a kirekesztésről, Brüsszel Jóskáról és Strasbourg Gézáról. És

Kajdi Csaba, azaz Cyla ellátogatott az Európai Parlamentbe Donáth Anna meghívására. Az influenszer az ATV Start című műsorában beszélt a benyomásairól és arról is, mit és mennyit fizetett neki ezért a Momentum. Nagy élmény neki, hogy meghívták Strasbourgba, ahol most van az Európai Parlament plenáris ülése. Donáth Anna kezdeményezte, hogy bemutathassa, hogyan működik az EP. Kapott már hideget-meleget, egyes lapok arról

A modellügynökség-tulajdonos lakásában, ahogy a mindennapjaiban is, a hagyományőrzésé a főszerep. Az idei ünnepi időszak azonban egészen más lesz. Rendhagyó karácsony elé néz Kajdi Csaba, ugyanis a korábbi évekkel ellentétben idén az ünnepeket nem a kellemes mediterrán éghajlatú Dél-Franciaországban tölti, hanem az édesanyja érkezik hozzá vendégségbe. Mivel korábban december huszadika körül elutazott, és csak január közepén tért haza, ezért otthonát sem díszítette

Igen, az a műsor és igen, az a lekváros videó. Kajdi Csaba Cyla a Forbes Flow All Stars színpadán is felnevet, amikor ez szóba kerül. Aztán a továbbiakban sem fogta vissza magát. Kajdi Csaba, a Visage Modell ügynökség tulajdonosa volt a Forbes Flow All Stars utolsó paneljének vendége, Galambos Márton főszerkesztő beszélgetett a közösségi médiában Cyla néven énmárkát építő tartalomgyártóval (a Forbes

Hadházy Ákos meghívására látogatta meg az épületet, és ha már ott járt, lebonyolított egy közszolgálati Cyla Tourst. Kajdi Csaba továbbra is rajta tartja a ujját a magyar közélet ütőerén, a legutóbbi Instagram-sztorijában pedig egyenesen a magyar politika szívcsakrájába, a Parlamentbe látogatott el Hadházy Ákos meghívására. Az élményeit szokás szerint a közösségi oldalán osztotta meg – egyelőre egy korlátozott ideig látható Instagram-sztoriban, később feltehetően