M

A tartalomgyártók új generációját képviseljük, akik emberek tízezreit érik el nap mint nap saját közösségi média platformjaikon.

Itt is megtalál minket:

Fb        Ig

Nemrég 150 ezer ember előtt mondott elsöprő erejű beszédet az Odakint most szörnyek járnak tüntetésen, amelynek egyik szervezője is volt – társaival itthon példátlannak mondható civil összefogást valósítottak meg. Ennek köszönhetően közel 220 millió forint gyűlt össze, amellyel egykori állami gondozott, bántalmazott fiatalok számára teremtenek fenntartható lakhatást. Fancsikai Eszter tartalomgyártó, youtuber, influenszer, a Nemakarokbeleszólni tagja, egy fenntarthatósággal foglalkozó mesekönyv szerzője, aki saját YouTube-csatornáján mindenfajta póz nélkül, őszintén beszél

Ebben a rendszerben a hűség számít, nem a profizmus, de ha majd vége lesz, sokan el fogják mondani, hogy ők bizony sosem értettek vele egyet. Tillát bátor, művelt embernek tartja, Ördög Nórának pedig közéleti személyiségként kellene, hogy legyen véleménye. A Most jövök legújabb részének vendége Kajdi Csaba influenszer, a Visage Modellügynökség vezetője, akivel a TV2-s szerepléséről, a hitelességéről szóló kritikákról,

Dr. Kulja András egyedülálló estje március 28-án lesz látható a Hangvillában. A TikTok-on már több mint 350,000-en követik András doktort, aki ezúttal az online térből kilépve egy élő előadás keretében hozza el Veszprémbe a Hihetetlen Orvosi Történetek című előadását. Az est során a legmegdöbbentőbb orvosi eseteket mutatja be Afrikától Brazílián át hazánkig. Hogyan működik az emberi agy? Mi történik a testünkkel ha

Sápi Vivien TikTokker volt a Reggeli főzővendége, és bevallása szerint Molnár Miléna történetét hallgatva annyira elvesztette a fókuszt, hogy elsózta a levest. Ez azonban semmi esetre sem a gyakorlat hiányából ered, hiszen ő is készít főzős videókat. A beszélgetésben a főzés mellett frissen bezsebelt díjáról is szó esett: ugyanis elérte a 100 ezer követőt YouTube-on. Ennek nagyon örült, mindig is

Tapasztó Orsi kutatófizikus, mentálhigiénés szakember, a @nemakarokbeleszolni Instagram-oldal egyik ismert arca, aki a pályaválasztásával kapcsolatos dilemmáit önkéntes munkával és terápiával orvosolta. Most azt is elárulja, milyen ügyek mellett áll ki teljes mellszélességgel. Kutatófizikusból lett mentálhigiénés szakember és influenszer. Nem akarok beleszólni elnevezésű, Bányai Judittal és Fancsikai Eszterrel együtt vezetett Instagram-oldalukat, ahol hosszabb-rövidebb videókat osztanak meg a főként nőket és anyákat érintő

Február 16-án pénteken tüntetést tartanak a Hősök terén 18 órakor több ismert online tartalomgyártó és közéleti influenszer közreműködésével. A Kiállás az áldozatokért, a gyerekekért, az egészséges társadalomért elnevezésű rendezvényen részt vesz többek között Nagy Ádám (Fókuszcsoport), Osváth Zsolt (Zshowtime), Bányai Judit, Tapasztó Orsi és Fancsikai Eszter (Nemakarokbeleszólni), Pottyondy Edina, Szabó Márton (Jólvanezígy) és Gulyás Márton (Partizán) is, utóbbi műsorvezetőként. Az

350 ezres követő tábor, többmilliós megtekintés - Hazánkban először indított egészségügyi TikTok-csatornát a már védjegyévé vált bordó orvosi ruhájában dr. Kulja András, aki májusban szakvizsgázik sebészetből. - 2016-ban végzett a Semmelweis Egyetemen. Először pszichiáter rezidensként kezdte, majd váltott. Miért döntött így? - Édesanyám pszichiáter, illetve engem is mindig érdekelt az emberi pszichének a működése, miért különböznek a személyiségek, milyen károsodások és torzulások

Úgy kezdte az új évet, hogy Donáth Anna oldalán ellátogatott az Európai Parlamentbe, hogy annak működéséről oktassa a közel háromszázezer Instagram-követőjét. Megkapta érte, hogy hazaáruló. Nem tartja annak magát, mint ahogy celebnek és influenszernek sem. „Szereplő vagyok a médiapalettán” – vallja Kajdi Csaba. Vele beszélgettünk a modellvilágról, a műsorról műsorra járó celebekről, a kirekesztésről, Brüsszel Jóskáról és Strasbourg Gézáról. És

Sápi Vivi ma már népszerű tiktoker, korábban légiutas-kísérő volt. A pandémia miatt váltott, hiszen akkor vesztette el a munkáját. A Reggeliben elárulta, nemrég hazalátogatott szülőfalujába, Jászapátiba, és egy kirakatban vett észre egy reklámot, amelyen ő szerepel. Hiányzik-e korábbi munkája? A videóból ez is kiderül.     Forrás: Sápi Vivi egy kirakatban látta viszont magát szülővárosában (rtl.hu)